Utánpótlás nevelés Gigász Utánpótlás Nevelő Műhely

 A Hatvani Gigászok Utánpótlás Nevelő Műhely létrehozásának gondolata már évek óta érlelődik.

Néhány Gigász életében a két sportág, az úszás és a jégkorong, már a 2015-16-os tanévben is összekapcsolódott. A Gigászok részéről felmerült az igény úszásoktatásra, illetve úszóedzésekre, a jégkorongot, mint fő sportágat kiegészítő rekreációs sportra.

A 2016-17-es tanévben szintén jelezték a Gigász szülők, hogy igényt tartanának úszóedzésekre. Mivel az úszás kiváló kiegészítője lehet a jégedzéseknek, hiszen egy más közegben végzett rekreációs mozgásforma, illetve a korábbi tapasztalatok okán, a Gigászok 2016-17-es költségvetésébe be lett tervezve az úszósáv bérlet, a Gigászok 2017. januári kezdéssel heti egy alkalommal nagymedencés edzésre és kisvizes oktatásra is béreltek pályát.

A Gigászok gyarapodó létszámával egyenes arányban nőtt az úszásoktatásra illetve úszóedzésekre igényt tartók létszáma, olyannyira, hogy megérett az egyesületen belül egy utánpótlás nevelő műhely létrehozásának gondolata.

A műhely célja az úszást, és a korcsolyát, mint alapsportágakat beépítve a programba, különböző, a megszokott szárazföldi közegtől eltérő közegekben végzett sokoldalú mozgásfejlesztés, utánpótlás biztosítása elsősorban a jeges sportoknak, a jégkorongnak, a hamarosan induló gyorskorcsolya és műkorcsolya sportágaknak, illetve bármely más, a városban működő sportegyesületnek, természetesen az úszósportnak is.

A műhelyen belül az úszásoktatás keretében a gyermekek elsajátíthatják a négy úszásnemet, majd akik versenyezni szeretnének és ügyesnek bizonyulnak a városban működő úszóegyesületben folytathatják az úszást, akik pedig egészségmegőrzés, teljesítményfokozás céljából szeretnének úszni, illetve akiknek orvosi javaslatra, sportsérülésből való regenerálódás okán javasolt az úszás, maradhatnak a Gigászok rekreációs-és gyógy úszó csoportjaiban.

Az utánpótlás nevelés keretén belül a Hatvani Gigászok vállalták fel az intézményi óvodás úszásoktatást is, így az úszásoktatás, a kezdetektől fogva egyesületi kereteken belül, szakképzett oktatók által valósul meg.

A szervezett kereteken belül történő vízhez szoktatás, úszásoktatás lehetőséget biztosít arra is, hogy kiszűrjük még az iskolakezdés előtt a szenzomotoros téren éretlenséget mutató gyermekeket és megfelelő felzárkóztató foglalkozásokra irányítsuk. Ennek később nemcsak az úszásoktatás sikerességét illetően lesz jelentősége, hanem az iskolában mutatott teljesítményre is, hiszen a szenzomotoros területen éretlenséget mutató gyermekekből lesznek később a potenciálisan tanulási-és magatartásproblémákkal küzdő tanulók.

Mivel utánpótlásról beszélünk, célközönségünk elsősorban az óvodás és kisiskolás korosztály, de a nagyobbakat is várjuk gyógy-és rekreációs edzéseinkre.