U25B – Első elődöntő – 2023 Hatvan Girls – FTC

A tegnapi napon lezajlott az első mérkőzése, a két nyert meccsig tartó párharcnak a Hatvan Girls és az FTC közt.

Egész elfogadható játékkal és nagyjából 2 sorral, hozták is a lányaink az eredményt, a nem túl nehéz mérkőzésen.
Jól látható volt a fölényük, ha megnézzük a statisztikát. 60 perc alatt 59 kapura lövésük volt az ellenfél 14 lövésével szemben. A kiállításokban nem volt ennyire drasztikus az eltérés, a lányaink 6 az ellenfél 10 percet csücsült a büntető padon.

Ehhez mérten az eredmény:

Az edzők és játékosok részéről a Fradinál sokkal többször elhangzott a „bazmeg” mint nálunk, de úgy látszik Pest felé, ezt már nem oktatják jó modorra a gyerekeket. Arra felé már a „normális” viselkedés nem elvárás semmilyen szempontból. Évek óta tapasztaljuk a saját bőrünkön, hogy a „nagy” pesti csapatok kritikán aluli módon léteznek (ebbe bele tartozik a viselkedés, a megnyilvánulás és a folyamatos vélemény formálás szóban és írásban is de itt említeném azt is, hogy milyen mérhetetlen szemetet hagynak maguk után az öltözőben).

 

Mivel kikaptak, ez most sem történt másként. Mindenki hibás volt a mérkőzésen: ellenfél, bíró, jég, palánk, korong és a sátor, na meg a szomszéd iskola épülete is, épp csak ők és a játékuk volt hibátlan. Épp csak kevés.

Láthattunk cserébe mára Snapchat-en, Instagramon nyilvános posztokat melyben bennünket becsmérelnek.

Gratulálunk nekik!

 

 

Jelzem, nagyon várjuk vissza őket kb. 2 hét múlva, ha esetleg nem kapnak ki megint a saját pályájukon. Ha még is sikerül ismét veszteni, hát tekintsetek erre könnyes búcsúként.

Ha valakit érdekelne esetleg a mérkőzés, akkor alább megtekintheti (csak, hogy ne kelljen keresni):